Kedves Ügyfelünk! Kedves Érdeklődő!
Év végi hírlevelünkben az év végi teendőkre, valamint a jövő évet érintő legfontosabb adójogszabályváltozásokra hívnánk fel a figyelmet a teljesség igénye nélkül.
I. Év végi teendők
- December 20-ig lehet be- illetve kijelentkezni az eva-ba, megejteni a 4. negyedéves eva feltöltését, valamint szintén év végéig lehet kérni jövő évre alanyi adómentességet (évi 5 millió Ft bevétel alatt van ilyenre lehetőségünk).
- Ne felejtsük el kivetetni munkavállalóinkkal a megmaradt éves szabadságaikat, mert azok nem vihetők át a következő évre!
- Inkább év eleji teendő, de most tartjuk időszerűnek megemlíteni, hogy a december 31-én alkalmazásban álló magánszemélyek számára 2012. január 31-ig kell kiadnunk az adóigazolást, valamint azt az igazolást, hogy a magánszemély jogosult-e „söralátét”-en szja-t bevallani a 2011-es év adójára vonatkozólag.
II. Jövő évi jogszabályváltozások
1.) Társasági adó, Eva, áfa
A társasági adó mértéke továbbra is 10% marad, azonban az elhatárolt veszteség már csak a nyereség feléig írható le az adóalapból, azaz amely cég komolyabb elhatárolt veszteséggel rendelkezik, inkább 2011-ben érdemesebb nyereségesnek lennie, semmint 2012-ben.
Az Eva mértéke 37% lesz, az éves bevételi összeghatár 25 millióról 30 millióra nő. Korábban taglaltuk eva-s ügyfeleinknek a bennmaradás előnyeit és hátrányait, illetve a döntést segítő excel-kalkulátort is küldtünk. Ne feledjük, ha ki akarunk lépni az evából, azt december 20-ig jelezni kell az adóhatóságnak!
A 25%-os általános forgalmi adó 27%-ra emelkedik. A jó hír itt az, hogy a cég által bérbevett gépkocsi bérleti díja (egyelőre még kérdés,hogy lízingdíjra is vonatkozik-e), amennyiben tartalmaz áfát, levonhatóvá válik, de csak olyan mértékben, amilyen mértékben a cégautó futott kilóméterei vállalkozási célt szolgálnak, ennek megállapításához pedig útnyilvántartást kell vezetni (amit az elmúlt években bátran mellőzhettünk a kötelező cégautó adó bevezetésének következtében).
2.) Gépjárművekkel kapcsolatos szabályozások
A személygépkocsikkal kapcsolatos bérleti díj áfa tartalmának visszaigénylési lehetőségéről már a korábbi fejezetekben („áfa”) megemlékeztünk. További változás, hogy a cégautóadó mértéke jelentősen nő (környezetvédelmi besorolástól és motor teljesítménytől függően havi 7.700 és 44.000 Ft között alakul), és a továbbiakban is csökkenthető az időben megfizetett (!) gépjárműadó összegével.
A regisztrációs adó csökken, az átírási illeték viszont nő. Aki belföldön vásárolt gépkocsit szeretne átírni, az még idén tegye meg! Aki viszont külföldről szeretne behozni, várjon még egy kicsit!
3.) Bérek, egyéb juttatások és közterheik
A minimálbér 78.000 Ft-ról 93.000 Ft-ra, a garantált bérminimum (diplomás minimálbér, a középfokú végzettséget igénylő szakmák esetén még társas vállalkozóknál is alkalmazandó) 94.000 Ft-ról 108.000 Ft-ra nő.
Járulékok változásai
- A magánszemélyt (munkavállaló, társas vállalkozó, stb.) terhelő 17,5%-os összjárulékteher 18,5%-ra nő (ezen belül is a pénzbeli egészségbiztosítási járulék emelkedik 1%-kal). Ezen kívül a társas vállalkozók eddigi minimálbér (illetve garantált bérminimum) szintjéhez kötött járulékminimumát úgy módosítják, hogy az egyéni egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékot a minimálbér (illetve garantált bérminimum) másfélszerese után kell majd megállapítani (a nyugdíjjárulék minimuma nem változik). Az egészségügyi szolgáltatási járulék (jellemzően nyugdíjas vállalkozók fizetik) havi mértéke 5.100 Ft-ról 6.390 Ft-ra (napi 213 Ft-ra) nő. Akik még magánnyugdíjpénztári tagok maradtak, azok 2012-től már a magánnyugdíjpénztári számlájukra kapják a 10%-os kötelező tagdíjat (a befizetést és bevallást is – mint ahogy 2007 előtt volt – ismét a nyugdíjpénztár felé kell teljesíteni, változnak a bankszámlaszámok!)
- A cégeket, szervezeteket az eddigi 27% Tb helyett 2012 januárjától 27% ún. szociális adó terheli (a társas vállalkozók után legalább a minimálbér 112,5%-a után!), amelyből 21,5% mértékű (de legfeljebb havi 16.125 Ft összegű) kedvezmény illeti meg azon munkavállalói után, amelyekre vonatkozóan a nettó bért a külön kormányrendeletben meghatározott módon tudják 2011-es szinten tartani. A szinten tartásért járó kedvezmény nem jár akkor, ha azt a munkáltató béren kívüli juttatásból oldja meg.
Személyi jövedelemadó
A szuperbruttó és adójóváírás megszűnik, helyette éves 2.424 ezer Ft-ig (havi 202 ezer Ft-ig) 16%-os adó, a felett 20,32%-nak megfelelő mértékű lesz az adóteher a „félszuperbruttó” intézményén keresztül. Fontos, hogy a magánszemélyeknek maguknak kell jelezniük a munkáltató felé, amennyiben jövedelmük várhatóan meghaladja ezt a határt (ennek elmulasztása esetén 12%-os bírságot kell majd fizetnie)! A változás következményeképpen a kisebb fizetésű munkavállalók kicsit rosszabbul, a társas vállalkozók kicsit jobban járnak majd az idei évhez képest.
Az ingóságokat üzletszerűen értékesítő magánszemélyek 2012 januárjától az önálló tevékenységre vonatkozó szabályok szerint adóznak. Éves 600 ezer Ft bevételig pedig – akár üzletszerű, akár nem üzletszerű eladás(ok)ról van szó – nem kell bevallani az ingóságok átruházásából származó jövedelmet.
A lakásukat bérbeadó magánszemélyeknek – amennyiben 2012-re tételes költségelszámolást választanak – levonhatják a bérleti díj bevételükből a más településen igénybevett lakásbérletük díjának összegét, amennyiben ezt saját erőből fizetik. A szuperbruttó éves 2.424 ezer Ft-os összeghatárig való megszűnése természetszerűleg a bérbeadás szja-jára is kedvezően hat.
Cafeteria, egyéb kedvezményesen adható juttatások
Kedvezményes adózással béren kívüli juttatásként 2012-ben a következő elemek adhatók a munkavállalónak és a személyesen közreműködő tagoknak éves 500 ezer ft-os korláttal (1,19X16%, és új elemként megjelenik plusz 1,19X10% eho, összességében tehát 30,94%-os közteherről beszélünk):
- A hideg-étkezési utalványokat havi 5 ezer ft-ban maximalizálták, és kizárólag a Magyar Nemzeti Üdülési Alap által kibocsátott „Erzsébet utalvány” formájában lehet csak hozzájutni (az egyéb étkezési utalványok nem adhatók kedvezményesen)
- „Széchenyi Pihenő Kártya” szálláshely alszámlájára utalt, évi 225 ezer Ft-ban maximalizált juttatás
- „Széchenyi Pihenő Kártya” vendéglátás alszámlájára utalt, évi 150 ezer Ft-ban maximalizált, melegkonyhás vendéglátóhelyeken felhasználható juttatás,
- „Széchenyi Pihenő Kártya” szabadidő alszámlájára utalt, évi 75 ezer Ft-ban maximalizált juttatás,
- Önkéntes nyugdíjpénztári utalások a minimálbér 50%-ig
- Önkéntes egészségpénztári utalások a minimálbér 30%-ig
- BKV bérlet (cég nevére szóló számla alapján)
A Széchenyi Pihenő Kártya elfogadó helyek itt találhatók:
A kevésbé kedvezményes juttatások körébe tartoznak a fenti értékhatárokkal korlátozott juttatások értékhatárt meghaladó részei, a hivatali/üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezés és egyéb szolgáltatások révén magánszemélynek juttatott jövedelem, telefon magánhasználat, valamint a reprezentáció (ez utóbbi a társasági adóalapot nem csökkenti, tehát a kávét és csokikat nem javasoljuk elszámolni, kivéve a non-profit szektort, ahol továbbra is adómentes az éves bevétel/költség 10%-át meg nem haladó mértékű reprezentáció).
Egy speciális átmeneti szabályozás, mely szerint a cég munkaviszonyban álló alkalmazottjának adhat kölcsönt rögzített árfolyamú lakáshitel végtörlesztés céljára, és emiatt nem kell (vélelmezett) kamat után semmilyen közterhet fizetni. (Nem arról van szó, hogy a cég véglegesen átvállalhatja a végtörlesztés terhét egy egyszeri juttatással, hanem csak kölcsönzési lehetőségről van szó!)
4.) Egyéb, kisvállalkozásokat érintő fontos változások:
A bevétel eltitkolásáért járó büntetés mértékét az eddigi 50%-ról 200%-osra emelik.
Kötelező kamarai tagsági díj. Új szabályozás, hogy minden társaság kamarai tag kell legyen, kamarai tagdíjat kell fizetnie a főtevékenységhez kapcsolódó kamaránál, melynek összege évi 5 ezer forint lesz. A területileg illetékes gazdasági kamaránál cégalapításkor a cégbejegyzést követően 5 napon belül be kell jelentkezni.